2011. március 3., csütörtök

Fortélyok, ötletek

Ha elsóztuk a levest vagy a főzeléket, néhány evőkanál tejjel vagy tejföllel enyhíthetjük a sós ízt. Másik megoldás szerint tegyünk bele egy nagy burgonyát, forraljuk néhány percig, majd vegyük ki belőle.
Ha az étel alja odaégett, csak úgy lehet megmenteni, ha felkeverés nélkül átöntjük egy másik edénybe, majd 1 dl forró tejet hozzáöntve, most már alaposan összekeverjük és felforraljuk.
Ha a tejeslábos alját nagyon vékonyan bevajazzuk, nem fog odaégni a tej.
Ha a tej forraláskor összement, ne öntsük ki, mert levest vagy főzeléket még behabarhatunk vele.
Ha a tejszínt nem tudjuk habbá verni, tejfölként még felhasználhatjuk.
Ha a sajt nagyon kiszáradt, egy éjszakára áztassuk tejbe, ezután újból könnyen szeletelhető.
Puha sajtot úgy lehet lereszelni, ha előzőleg a mélyhűtőben megfagyasztjuk.
Ha a húsvágó deszka alá teszünk egy konyharuhát, a hús klopfolásakor keletkező zaj jelentősen lecsökken.
A szárazkolbász héja könnyen lehúzható, ha a kolbászt vízbe mártjuk, és néhány percnyi várakozás után kezdjük csak a héj lehúzását.
Ha a sült hús odaégett, tegyünk a levébe néhány karika meghámozott nyers burgonyát  az elveszi a kozmás ízt.
Ha a vöröshagyma nagyon erős, felvágásig tartsuk  hideg vízben.
A héjában főtt burgonya könnyen meghámozható, ha hideg vízzel leöblítve azonnal megkezdjük tisztítását.
Ha  a burgonyák nem egyformák, puhulási idejük sem egyforma. Ezen könnyen segíthetünk, ha a nagyobbakat villával vagy tűvel néhány helyen megszurkáljuk.
Ha a karfiol már nem friss és foltos, kevés tejet öntsünk a főzővizébe, attól kifehéredik.
Ha fedő nélkül főzzük a karfiolt,  puffasztó gázai elillannak a levegőbe.
A lereszelt citromhéj cukorral összekeverve a hűtőszekrényben sokáig eláll, ugyanígy a narancshéj is , de csak jól záródó üvegben.
Ha csak néhány csepp citromlére van szükségünk, kár felvágni egy egész gyümölcsöt. Ilyenkor egy hústűt beleszúrunk, kicsit megnyomjuk, és pici lyukon kifolyik annyi lé, amennyi éppen szükséges.A citromot ezután folpackba csomagolva néhány napig még a hűtőszekrényben tárolhatjuk.
Ha túl  lágyra sikerült a tortakrém, kevés  tört piskótamorzsával vagy ledarált háztartási keksszel, esetleg édes kétszersülttel sűríthetjük.
Az élesztő nagyon jól bírja a mélyhűtést, ezért érdemes nagyobb mennyiséget is tárolni belőle a fagyasztóban.
Nem bőrösödik be a puding teteje, ha a formába töltés után alufóliával lefedjük és így hagyjuk kihűlni.
Nem reped meg a tojás héja, valamint a burgonya, ha a főzővízbe kevés sót  szórunk.
A tojásokat egyenként külön-külön üssük fel egy kis pohárba, csak ezután tegyük a többihez, így ha egy tojás rossz, nem teszi tönkre a többit.
A sótartóban nem áll össze a só, ha néhány szem rizst keverünk bele.
Ha a megsütött és krémmel megkent feldíszített tortát be akarjuk csomagolni, szúrjunk bele néhány fogpiszkálót, és erre borítsuk rá a csomagolóanyagot, így a tetejét nem teszi tönkre a papír,
Ne dobjuk el a kicsi , jól zárható üvegeket, mert különféle ételeket, italokat, fűszereket még tárolhatunk bennük.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...