2011. december 14., szerda

Kürtős kalács

Legelőször Limaránál láttam ezt a kalácsot, majd több blogon is. Úgy éreztem most kell megsütnöm !
Szoktam mondani ha valamit először készítek csak fele mennyiségből szeretem  kipróbálni, ez most is így volt !  A fél adagnak megfelelő hozzávalót írom most le!

Hozzávalók: 25 dkg. liszt, 1/2 mokkáskanál só,  1,5 evőkanál cukor, 1 egész tojás felütve és annak a fele,1,5 dl tej, 1 dkg. élesztő, 2,5 dkg. olvasztott margarin. /kenéshez még szükséges kevés margarin/ 
🌸
Elkészítése:  Az élesztőt felfuttattam és a liszthez adtam  a többi hozzávalóval együtt , az olvasztott margarint a legvégén tettem bele és  bedagasztottam. Letakarva  hagytam kicsit. Mikor megkelt , deszkára borítottam  kinyújtottam  szögletesre majd 2 cm. szélességű csíkokat vágtam  a tésztából. Előzőleg amikor még   pihent a tészta előkészítettem a papírtörlő gurigákat amit alufóliával becsomagoltam  és olvasztott margarinnal bekentem. Erre tekertem fel a csíkokra vágott tésztát kicsit szellősebben majd a deszkán egyszer átgurítottam így a csíkok közelebb kerültek egymáshoz. Olvasztott margarinnal átkentem majd kristálycukrot szórtam egy tányérba /én ekkor tettem pici fahéjat is hozzá/ és megforgattam  a tésztát  ebben  a tányérban. Tepsibe sütőpapírt tettem és arra  pakoltam a gurigákat.  Jóval korábban már bekapcsoltam a sütőt  a legmagasabb fokozatra/ hagyományos  tűzhelyem van /  betettem a tepsit  3-4 percenként megfordítottam a gurigákat hogy minden oldala süljön ezután kivettem a sütőből  kis idő után lecsúszott a gurigáról a tészta. Nagyon finom lett az íze !

Megjegyzés: Ebből a mennyiségből 4  db gurigára  jutott a  tésztából  ! Olyan tepsibe tegyétek amiben nem túl közel egymáshoz elférnek a gurigák!  A könnyebbség kedvéért én fakanalat dugtam a gurigába és azzal fordítottam ! 
                              Jó étvágyat kívánok !                                        

16 megjegyzés:

Anikó írta...

Milyen ügyes vagy, én soha nem mertem nekiállni a kürtősnek pedig annyira szeretem, olyan komplikáltnak tűnt, meg mire tekerjem, de ezek után átgondolom és lehet majd megpróbálom:-)))))

szindi írta...

Már régóta gondolkodom én is,hogy meg kellene próbálni,de eddig még nem mertem,de most,hogy leírtad hogyan készíted,lehet teszek egy próbát:)

Éva írta...

Anikó:Próbáld ki finom nagyon!
szindi: Próbáld ki te is, nem olyan bonyolúlt!

Gerdi írta...

Nagyon ügyes vagy! Én már idén nem fogok sütni, pedig egész falunak elegendő gurigát gyűjtögettem össze:-)

Petra írta...

Szépek lettek! Én egyszer próbáltam szabad tűzön, de nem jött össze.

Márti írta...

Látom remekül sikerült! ugye nem is olyan bonyolult?

Gizi írta...

Nagyon jól sikerült, kérhetek egy darabkát?
Egyszer mertem nekifogni, de az sem sikerült a legjobban. kicsit lágy volt a tészta, és el is ment tőle a kedvem. Lehet ezzel a recepttel megint nekiveselkedek.:)

trollanyu írta...

Nálunk is gyakran van, nagyon szeretjükés tényleg nem bonyolult:)

Vicuska írta...

Nagyon találékony vagy és ügyesen megoldottad! Én Szent István napjára sütöttem, csak még nem raktam fel a blogra. Nagyon finom, főleg frissen!

María írta...

Éva! Nagyon ügyes vagy!! Én sem mertem még ilyesmivel próbálkozni. De mostmár látom, hogy kivitelezhető célszerszámok nélkül is :)!

Adrienn írta...

Milyen ötletes megoldás!! Sokat gondolkodtam, hogy mire kéne tekerni, mert nagyon szeretem!! Tuti kipróbálom! Nem kell a fóliát bekenni, vagy valami...? Lejön róla a tészta simán??

Roza írta...

Éva, nagyon ügyes vagy! Én is még csak egyszer sütöttem kürtőst... Biztosan örült a családod:)

Panna írta...

Nekünk van kürtöskalácshoz való sütőnk is, Erdélyből hoztuk :D Egyszer próbáltuk csak ki, pedig nagyon szeretjük. Lehet elkérem majd anyától és csinálok én is. Amúgy meg szerintem 4 db bőven elég egyszerre :D

Éva írta...

Gerda, Petra: Köszi!
Márti: Valóban kivitelezhető könnyen!
Már régóta készültem kipróbálni!
Gizi: Próbáld meg mert nagyon finom!
trollanyu: Akkor már neked van gyakorlatod!
Vicuska: Köszi!
Adrienn: Köszi! Megnéztem hogy beírtam-e, de beírtam hogy a fóliát olvasztott margarinnal kend be és könnyen lejön a tészta!
Roza: Köszi! Nekem nagyon ízlett, langyosan be is ettem amit mindíg a gyerekeknek szoktam mondani, hogy kelt tésztából langyosan nem szabad! Azt most én megtettem, ezután este már csak teát ittam!A férjuram annyira örömét nem tudja kimutatni megkóstolta ennyi!
Panna: Szerintem is elég volt a 4 db.

Gabriella írta...

Én eddig nem mertem kürtős kalácsot készíteni... pedig imádom!!! Fincsinek néz ki a Tied! :)

Éva írta...

Gabriella: Bátran kezdjél hozzá, nem bonyolúlt ! Köszi!