2012. június 21., csütörtök

Bazsalikomos tészta

Ennek a tésztának a megszületéséhez tartozik egy sztori ami tegnap történt. Mivel  a napokban zöldbablevest készítettem  és ugye abból keveset nem lehet főzni, különben pedig forróságban annyira nem is eszik sokat az ember?Gondoltam én!:-)   Ebédre valóban csak zöldbablevest ettem, férjuramnak volt  tarhonya  lecsós virslivel. Délután nézegettem a blogokat és ekkor egy látvány beindította  az étvágyamat hiába volt forróság és ennek a kiváltó oka konkrétan  Nem vagyok mesterszakács blogja volt. Nem is a húst kívántam, mint inkább valami fűszeres finomságot. "Kreatív" voltam, amit találtam abból  állt össze  ez a tészta  és  nagyon finom lett.(Sőt még a férjuram is megkóstolta!)
Hozzávalók: Szalonna, 1 db paradicsom,1 cikk fokhagyma, őrölt bors, csípős paprika, só,bazsalikom, tészta.
Elkészítése:  Egy vékony  csík szalonnát  apróra fölvágtam, kisütöttem majd rátettem a lereszelt fokhagymát , paradicsomot apró kockákra vágva , borsot, csípős paprikát kevés sót tettem rá. Nagyon pici vizet öntöttem  hozzá  és kicsit főztem. Ezután levettem a tűzhelyről belekevertem a friss apróra vágott bazsalikomot  és hagytam hűlni. Mikor kihűlt összeturmixoltam. A kifőzött tésztát ebbe a szószba   öntöttem és összekevertem az egészet.(Hogy ez nekem mennyire jól esett , el nem tudom mondani!) Hogy ezt mikor ettem? Délután 16 órakor , igaz még hőség  volt akkor is de az már engem nem érdekelt!
Jó étvágyat!

13 megjegyzés:

Évi - Ízek és utazások írta...

Nyammi de jól néz ki. :) Szívesen kipróbálom egyszer. :)

Tiffanylda írta...

Tényleg egyszerű és biztos fincsi!:)
Valóban nem kíván az ember annyit enni ebben a hőségben, de egyszer csak megéhezik!:) Pl.négy után...

Édeskonyha írta...

Készséggel elhiszem hogy finom lett, hiszen csupa jó dolog van benne. Én mondjuk csak házi fagyit kívánok ebbe a hőségbe, de estére már beleférne egy ilyen finom könnyű tészta.

RaMary írta...

Egészségedre! Nagyon jól néz ki, és jól is "hangzik"! :))

Éva írta...

Évi: Nagyon jó lett érződik egy kicsit a füstőlt íz a szalonna miatt és a bazsalikom együtt finom!
Tiffanylda:Ez így igaz ahogy mondod! Köszi!
Édeskonyha: Így vagyok vele én is, de azért nagyon gyorsan behabzsóltam ezt a kis tésztát!
RaMary: Köszi!

Viki írta...

Én szívesen tartottam volna Veled akár még ilyen melegben is. Nem is hangzik rosszul. Mostanában mi is csak csipegetünk, mert már nem bírjuk a hőséget. Engem azért a tányérod jobban felizgatott, mint a benne lévő :) :)
Mondd: honnan gyűjtötted be ezeket a szép darabokat ? :)

Erika írta...

nagyon finom lehet, imádom a tésztát is, bazsalikomot is!

María írta...

Én is szeretem a tésztákat, mikor éppen mi van itthon, azzal házasítom össze. Bármikor, bármilyen, jöhet:)!
A Tied is nagyon fincsinek tűnik :)!

Böbe Ikotics írta...

Holnap megcsinálom, már összefutott a nyál a szában!

trollanyu írta...

Látod így jár aki blogokat nézeget:) Nagyon finom könnyű tésztát készítettél, melegben, hidegben nekem jöhet:)

Éva írta...

Viki: Köszi legközelebb szólok ! Egy kicsit megviseli a szervezetünket ez a forróság. A tányérokat hol itt hol ott vagy én vagy a lányaim is tudják hogy szeretem és hogy melyik tetszik.Möbelix, és Cora zömében de van amit én sem tudom hogy hol vettek.
Maria: Most valahogy én is így voltam ,de nagyon jó lett. Köszi!
Böbe Ikotics: Remélem fog ízleni !Köszi!
trollanyu: Már voltam így többször hogy valami olyat látok ami beindítja az ízlelőbimbómat.:-)) Köszi!

Panna írta...

Azért a melegben is meg lehet néha éhezni, de csak ilyen könnyű ételekre :)

Éva írta...

Panna: Ez így igaz, de ha tudnád ez nekem mennyire jólesett!