2013. március 14., csütörtök

Zöldséges tortellini olasz mártással (házilag)

                                                                             
 Hozzávalók:  tortellini házilag: 20 dkg. rétesliszt, 2 db tojás, pici só, Töltelék: vegyes zöldség, 1/2 fej hagyma, őrölt bors, só, kevés olaj. olasz mártás házilag: kis fej hagyma, 1 kis doboz paradicsompüré, olaj, 1 mk. őrölt bors, 1 db.babérlevél,   1 ág.rozmaring/nekem őrölt volt így 1/2 mk./.
Elkészítése: Először a tortellini tésztáját  gyúrtam össze szép nagy volt a tojás így semmilyen más folyadék nem kellett a tésztához pótlásnak. Összegyúrás után  a tésztát 3/4 órát pihentettem. Közben elkészítettem a tölteléket : 2 ek. olajat forrósítottam beletettem az apróra fölvágott hagymát és a vegyes zöldséget pároltam kicsit majd megszórtam őrölt borssal és kevés sóval  elkevertem  majd félretettem hűlni. A mártáshoz: Olajat hevítettem melyben megdinszteltem az apróra fölvágott hagymát, ráöntöttem a paradicsompürét majd megfűszereztem sóval, őrölt borssal  hozzátettem a babérlevelet, rozmaringot és felöntöttem kevés vízzel és összefőztem az egészet  kb. 10'. Mire ezekkel elkészültem lehetett a tésztával foglalkozni. Kinyújtottam jó vékonyra a tésztát  6 cm.átm.  kerek szaggatóval   kiszaggattam majd a közepére pakoltam a töltelékből. Ezután a tésztának  a szélét / elég csak a feléig/ 1 felvert tojással bekentem. Ráhajtottam a tészta másik felét és villával körben összenyomtam. Ezután  úgy tettem magam elé hogy a villával megnyomkodott része  felül legyen és a két alsó csücskét összenyomtam kicsit. Forrásban lévő vízbe kifőztem  a szokásos módon ahogy szoktuk a tésztát.  Edénybe kevés olajat tettem  amire pakoltam a tésztát.Nagyon finom volt,  lehet hogy legközelebb más töltelékkel is elkészítem.
Jó étvágyat!
                                                                   

12 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon ügyes vagy! Ezzel még nem próbálkoztam házilag, de már régóta csábít :)

trollanyu írta...

Nagyon szépen megformáztad őket, ritkán én is nekiállok:) Gratulálok a nagy hírhez is, hogy újra nagymama leszel:)

Éva írta...

Katalin köszi! Érdemes megpróbálni!
trollanyu köszönöm és a gratulációt is!

Kati írta...

De jó:) S hogy te milyen ügyes vagy, nekem nem lenne türelmem ezekhez a tortellinikhez:) Finom lehetett:)

Gerdi írta...

Micsoda türelmed van! Olyan szépre formáltad őket, nagyon ügyes vagy!

HajniZoli írta...

Itt látszik, hogy van türelmed! Sokat kell bügyürgetni, de nagyon finomak. Nálunk a gombás nagyon menő, de jöhet sajtosan, juhtúrósan is:-)

Éva írta...

kati köszönöm! Nagyo finom volt!
Gerdi köszönöm!
HajniZoli ha kedvem van akkor türelmem is több az biztos!Gombásan fogom még kipróbálni.

Vicuska írta...

Tökéletesek lettek, nagyon ügyes vagy!!!

María írta...

Aztaaa!! De jól néz ki a tortellinid!! Nagyon ügyes vagy, le a kalappal!!

Éva írta...

Vicuska köszönöm szépen!
Maria köszönöm!

Hankka írta...

Nagyon ügyes vagy, gyönyörűek lettek! :) Mindig macerásnak gondoltam házilag készíteni, de most kedvet kaptam hozzá, annyira guszta! :)

Éva írta...

Hankka köszi!Mondjuk többet kell vele foglalkozni mint egy nokedlivel, de kíváncsi voltam hogy megtudom-e csinálni és arra hogy milyen az íze? Finom!