2013. július 6., szombat

Rummal ízesített meggydzsem🍒 téli napokra

                                                                                     
Meggyet eddig csak befőttnek tettem el azt is már elég régen. Most alkalom adta ezt a lehetőséget boltunkban akciós  volt  ez a fajta Dzsemfix/3 csomag volt egyben/ Dzsemfix Extra 2:1. Eddig ezt még nem használtam a  boltunk előtt pedig  árultak meggyet  aránylag kedvező áron. 

Hozzávalók:  2 kg. meggy, 1 cs. Dzsemfix extra 2:1,  40 dkg. cukor, 3 ek. rum.
🍒
Elkészítése:   Kimagoztam a meggyet fazékba tettem ráöntöttem a cukrot és  a Dzsemfixet . Állandó kevergetés után mikor már kicsit rotyogott levettem a tűzhelyről kicsit megturmixoltam(nem pürésítettem teljesen mert jobban szeretem darabosan benne a gyümölcsöt)majd visszatéve hagytam kb. 5' főni. Ekkor levettem a tűzhelyről  3 ek. rumot tettem hozzá amit kicsit elkevertem, kevés habja volt azt leszedtem  és az előkészített kis üvegekbe öntöttem. Átlátszó fóliát szoktam rátenni  majd rátekertem az üveg tetejét és fejre állítottam az üvegeket. Mikor már csak langyosak voltak  visszafordítottam és akkor "öltöztettem"fel  őket majd tettem a"szálláshelyükre"
Ui: Nagyon kíváncsi leszek majd az ízére?  Nosztalgiából készítettem ilyen ízesítéssel mert  keresztmamám csinált  ilyen  befőtteket .  Amit még kiszeretnék próbálni az  szintén  tőle emlék a meggy-büszkével  nagyon-nagyon finom. Képes voltam egy egész üveggel megenni,  így utólag arra gondolva hogy cukorbeteg volt és minden befőttje édesítővel készült, csoda hogy  nem  volt problémám?:-)) Sajnos már nagyon régen nem  eszem a befőttjéből!
Téli napokra !

4 megjegyzés:

Kati írta...

Így is finom lehet:) Én keserű csokival készítettem:)

Éva írta...

Kati köszi! Ó de különleges lehet csokival és nagyon finom is!

marisz57 írta...

Én most almapektint adtam a meggylekvárhoz, majd télen kiderül, milyen lesz.

Éva írta...

marisz57 biztos finom lesz !