2014. június 30., hétfő

Finom kenyér !

Ismét a kenyér elnevezése okozott fejtörést! Krumplis kenyeret már sütöttem amit nagyon szeretek, teljes kiőrlésű liszttel is készítettem már ami szintén nagyon ízlett. Most összehoztam a kedvenceimet és mondhatom nagyon finom kenyérke lett belőle!
                                                                              
Hozzávalók: 2 db krumpli(közepes nagyságú újkrumplit használtam), 20 dkg. teljes kiőrlésű liszt, 25 dkg. finom liszt, 2 dkg. élesztő , 1 tk. ecet, só ízlés szerint, 1 tk. cukor.
🌻
Elkészítése: Megpucoltam a krumplit felkarikáztam és enyhén sós vízben  megfőztem. A krumplit kiszedtem a vízből összetörtem. A vizet félretettem 1 tk. ecetet tettem bele ezzel dagasztom be a lisztet. Kevés langyos vízbe morzsoltam az élesztőt hozzátettem a cukrot ,kevés sót és1 ek. lisztet hagytam felfutni.  A kétféle lisztet kimértem elvegyítettem közepébe öntöttem a megkelt élesztőt az összetört krumplit  és a félretett ecetes krumplilével bedagasztottam. 3/4 óra alatt nagyon szépen megkelt a tészta. Ekkor enyhén lisztes deszkára borítottam ahol kicsit átgyúrtam és megformáztam  majd 10' még pihentettem. Előmelegítettem a sütőt, a kenyérsütő tepsimbe sütőpapírt tettem ebbe tettem a tésztát tetejét kicsit bevágtam majd langyos vizes kézzel átsimítottam a tészta tetejét. Forró sütőbe tettem 10' így sütöttem majd a kenyérsütő forma alá egy edénybe vizet tettem  a hőfokot levettem 200 fokra és 45' sütöttem .Kivettem a  formából a kenyeret rácsra téve hagytam kihűlni.(Most éppen este sütöttem már alig vártam hogy reggel megkóstolhassam!)
Jó étvágyat kívánok !

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Újabb Éva kenyér ami kipróbálásra vár!
Mindig várakozással nézek elébe,milyen lesz,mennyi ideig áll el....Klasszul néz ki,köszönöm a receptet!

Gerdi írta...

De rég sütöttem kenyeret... Nagyon szép lett a kenyér, az elnevezés is illik rá:-)

G.Marta írta...

Na erre kíváncsi leszek, már azért is, mert apám neves pékmester volt Miskolcon és Tőle úgy tudtam, hogy a sót soha nem szabad az élesztő közelébe rakni, mert az nem fog rendesen dolgozni. Igaz Ő a komlós kenyeréről volt híres, nála mindig az készült. Lehet, hogy az élesztőre vonatkozóan rossz információi voltak??
Évikém, nagyon szép könnyűnek néz ki a kenyered, biztos nagyon finom is.

Legyenek szép napjaid!!♥♥