2016. december 5., hétfő

Foszlós vajas kalács

A receptet mikor itt megláttam  tudtam hogy rövidesen elkészül nálam is!                                                                                       
Hozzávalók:
50 dkg liszt
3 dkg élesztő
2 tojássárgája+ 1 sárgája kenésre
5 dkg porcukor
8 dkg olvasztott vaj
3,5 dl tej
1 kávéskanál  só
*
Elkészítése: 1 dl  langyos tejbe tettem 1 mokkáskanál porcukrot és az élesztőt hagytam felfutni. Kimért lisztet tálba tettem közepébe mélyedést csináltam ebbe öntöttem bele a felfutott élesztőt majd körülötte lévő kevés lisztet szórtam rá kicsit elkevertem és letakarva hagytam pihenni 20'. Ezután  tettem bele a tojássárgáját többi cukrot , csipet sót és a langyos tejjel elkezdtem dagasztani. Mikor már jól összeállt a tészta akkor apránként beledolgoztam az olvasztott vajat is. Addig dagasztottam még az edény szép tiszta lett és a tészta jó állagú sima, ekkor letakartam és addig kelesztettem még duplájára nőtt. Ekkor enyhén lisztes deszkán átgyúrtam majd három felé vettem  és egyenként rudakat formáltam a tésztából amit végül hármas fonással összefontam úgy hogy a két végét a megfont tészta alá gyűrtem és egy vajjal kikent kisebb tepsibe pakoltam ahol még 20' pihentettem. Ekkor tojássárgájával lekentem és én vágott mandulával  beszórtam. Előmelegített sütőben 200 fokon 40' sütöttem majd rácson hagytam kihűlni. Nagyon-nagyon finom kalács!(Több ember véleményét továbbítom:)
Jó étvágyat kívánok !

4 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Gyönyörű - lehet, hogy az ünnepre én is megsütöm. Reggelire, vajjal, mézzel....hmmm.... jó lesz az.

Éva írta...

aranyos fodorka köszi nem fogod megbánni mert nagyon finom!

Éva írta...

aranyos fodorka egészségedre!

marisz57 írta...

Gyönyörűséges! :)