2018. április 14., szombat

Meggyes, pudingos kocka

Napilapban találtam megtetszett, próbaként kevesebb mennyiségből/azt írom le/ elkészítettem!

Hozzávalók a tésztához: 6,5 dkg liszt, 1 kávéskanál sütőpor, 3 evőkanál cukor, 2 evőkanál kakaópor, 2,5 evőkanál olaj, 2,5 evőkanál víz, 3 db tojás, a krémhez: 3 dl tej, 1 cs vaníliapuding, 2 evőkanál cukor, 10 dkg margarin, tetejére: magozott meggybefőtt, piros tortazselé.
🌼
Elkészítése: Tésztához a tojást  a cukorral géppel jól kikevertem  Belecsurgattam az  olajat és a vizet is, ezután a sütőporos kakaós lisztet  adagoltam hozzá ekkor már csak fakanállal  kevertem jól össze.  18x27 cm tepsibe/ amit sütőpapírral béleltem ki/  öntöttem és előmelegített sütőben 180 C fokon kb. 15' sütöttem. Hagytam kihűlni közben elkészítettem a krémet. Pudingot a cukorral kikevertem és a szokásos módon tejjel megfőztem kicsit kevertem hagytam ezt is kihűlni. A margarint habosra kevertem és apránként tettem hozzá a már kihűlt pudingot. Ezt a krémet kentem a tésztára  és a lecsepegtetett meggybefőttel kiraktam majd hűtőbe pakoltam. A zselét  elkészítettem a leírásnak megfelelően és  langyos állapotában a sütemény tetejére öntöttem majd vissza a hűtőbe. 
Ui: Cukor használatát nem vittem túlzásba de így is nagyon finom lett!
Jó étvágyat !

1 megjegyzés:

Katalin írta...

De guszta, hamarosan itt lesz az eperszezon, avval is el tudom képzelni :-) de meggyel is nagyon finom lehet!